Hírek

Rendhagyó elnökségi ülés
2020. március 14. 09:22
A Magyar Rendvédelmi Kar soron következő elnökségi ülését 2020. március 11-én (szerda) 10.00 órától a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság épületében tartotta. Az értekezlet annyiban volt rendhagyó, hogy a napirendek kiegészítéseként több vendége is volt a testületi ülésnek.

Az elnök köszöntötte a megjelenteket, majd felkérte Kovácsné Dr. Szekér Enikő bv. ezredest a Belügyminisztérium főosztályvezetőjét tájékoztatója megtartására.

A főosztályvezető asszony tájékoztatójában kitért a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény (Hszt.) tervezett módosítására, valamint a hivatásos állományt és a rendvédelmi igazgatási alkalmazottakat érintő egyéb kérdések és a szakképzést érintő változtatások várható részleteire. Ezután az elnökségi tagok kérdéseire adott választ. 

Ezt követte Dr. Csire Péter r. ezredes, személyügyi főosztályvezető tájékoztatója az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságnál (a továbbiakban: 0IF) végrehajtásra kerülő MRK Közgyűlési tag választásának előkészítéséről. A választás lebonyolításának érdekében az MRK Választási Szabályzat 26. pontjára tekintettel az MRK Elnöksége határozatban döntött az 0IF-nél megrendezésre kerülő választás időpontjáról, a választás helyszíneinek kijelöléséról és a szavazás végrehajtásának idejéről.

A következő napirend a 2020. június 20-án szombaton Miskolcon megrendezésre kerülő MRK VI. Családi Nap előkészítéséről szólt. Az elnök röviden összefoglalta az eddigi családi nap rendezvények tapasztalatait. Tájékoztatta az elnökséget arról is, hogy a Magyar Kormánytisztviselői Kar közreműködőként részt kíván venni a nyári rendezvényen. Ennek keretében már több felajánlást is tett a társ foglalkozásrendi kar, amelyek még színesebbé teszik a már hagyományosan hatodik alkalommal megrendezésre kerülő rendezvényt. Ezután felkérte a szervezésben érintett alelnököket és a rendezvényszervezőt a részletek ismertetésére.

A további napirendek között szerepelt az MRK 2019. évi gazdálkodási, pénzügyi beszámolójának megtárgyalása és a Közgyűlés elé terjesztéséről szóló döntéshozatal .

Tájékoztató hangzott el a "Rendvédelemért Emlékérem” elismerések idei odaítéléséről, amely a Belügyminisztérium Márvány aulájában, áprilisban megrendezésre kerülő MRK Ünnepi Közgyűlésen kerülhetnek átadásra, az időközben kihirdetett veszélyhelyzet hatályának figyelembevételével  

Egyebek napirendben az aktuális kérdések, a szakmai érdekképviseleti tevékenységgel kapcsolatos javaslatok kerültek megbeszélésre.

Reporter: Pach Dániel
Fotós: Pach Dániel
Vissza

 

Kapcsolódó információk: